A nyújtás művészete

Mindannyian tudjuk, hogy az Aikido-ban mennyire fontos (lenne) a kellő lazaság, mind a tori-, mind az ukemunka szempontjából, valamint a leszorításokkal, feszítésekkel szembeni hajlékonyság és a sérülések megelőzése miatt. Edzőink nem restek elégszer hangsúlyozni a mindennapos nyújtás fontosságát, a tanítványok lelkesedése azonban már nem ilyen meggyőző. Ez persze valamilyen szempontból érthető. A HBSE honlapján olvastam a következőt: „Az aikido edzéssel együtt jár a hajlékonyság (…)”. De jó is lenne!

Lassan három éve járok Madjoe edzéseire. Gyógytornász hallgató vagyok, ehhez képest katasztrofálisan merev, pedig ismerem a sztrecsing elméletét és gyakorlatát. Talán ez az egyik legnagyobb bűn, amit az ember elkövethet: kezében van a tudás és lusta használni. Madjoe rendszeresen azzal piszkál, hogy majd én is biztos olyan gyógytornász leszek, aki atlétatrikóban ül majd a széken, és onnan fogja osztani az utasításokat a szegény öreg „mammereknek”. Ez a borzalmas jövőkép nem hagyott nyugodni és elkezdtem én is rendszeresen nyújtani. Egy hónapja csinálom és tisztán érzem a fejlődésemet és az ezzel járó pozitív hatásokat. (na ez kicsit olyan volt, mint egy anonim alkoholista bemutatkozása: Krisztián vagyok, alkoholista. Már egy hónapja nem iszom.)

Continue reading ‘A nyújtás művészete’

Sikeres Aikido kyu vizsgák!

A farsangi edzőtáboron rendezett kyu vizsgán klubunk több tagja is sikeres vizsgát tett a HBSE klubvezetőiből álló bizottság előtt:

  • Bors Krisztián 2. kyu
  • Bökönyi Gábor 2. kyu
  • Szabó Tamás 2. kyu
  • Rick Tibor 5. kyu

Gratulálunk az összes vizsgázónak!

Az edzőtábor úgy érzem kivételesen jól sikerült. Sok mozgás, jó hangulat, ilyennek kell lennie.

A yudanshák:

És a nyílt edzés:

Jó lett volna látni, amikor sokan kíváncsiak társaik vizsgájára és jó látni a büszkeséget azok szemében, akik fogadják a diplomaosztó utáni gratulációkat.  Ideális lenne minden alkalommal megnézni a következő fokozat vizsgáját, hogy tudd, mire készülj legközelebb. A második és első kyus vizsga pedig – hisz a második kyu már majdnem dan – jól mutatja az utat az alacsonyabb fokozatúak számára.

Sajnálom és kicsit szégyenkezem is, hogy a nem vizsgázó klubtagjaink közül senkit nem érdekelt János edzőtábora és társainak vizsgája. A miérteken és a hogyan továbbon pedig érdemes elgondolkoznom, elgondolkoznunk.

Farasangi edzőtábor és kyu vizsga

Felkerült a végleges kiírás a HBSE honlap naptárába, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Continue reading ‘Farasangi edzőtábor és kyu vizsga’

Aikijo és aikiken újra a vizsgán!

A HBSE dankollégiuma rendszeresen áttekinti a klubcsoporton belüli kyu vizsgákat és a tapasztaltaknak megfelelően változtat a következő év edzéseinek fókuszpontjain, illetve amikor szükséges változtat magán a vizsga lebonyolításán is. A fókusz hol inkább a dinamika, hol inkább a precíz mozdulatok, hol pedig a fegyveres gyakorlás fontossága felé mozdul. Legutóbbi megbeszélésünkön a nyíregyházi edzőtáborban épp ez utóbbi mellett döntöttünk ezért mostantól egy darabig hangsúlyosabban kérjük majd a vizsgán számon az aikijo és aikiken gyakorlatsorokat. Ez nem azt jelenti, hogy eddig ezt nem kellett volna tudni, vagy azt, hogy mostantól mást nem kell, hanem inkább azt, hogy eddig máshol volt a hangsúly, az most már jobban megy, így most egy darabig erre figyelünk jobban.

Continue reading ‘Aikijo és aikiken újra a vizsgán!’

Pietro híres direkt irimi lépése

Edzőtábor után gyakori kérdés, hogy, hogyan is kellett volna csinálni ezt a bizonyos nagyon közvetlen, nagyon egyenes belépést. Sok magyarázat helyett legjobb, ha megnézzük újra meg újra, az Ő előadásában:

Sok sikert a gyakorláshoz!

Nyílt HBSE edzőtábor!

Felkerült a végleges kiírás a HBSE honlap naptárába, mindenkit szeretettel várnak a szervezők:

2011.11.26 péntek

  • 20.00-21.30  Miguri technikák /Részvétel dan fokozattól/ Molnár János 5.dan Aiakr

2010.11.27. szombat

  • 10.00-10.45 Földharc technikák Rékai Gábor 4. dan Aikikai
  • 10.45-11.15 Uke munka felelőssége Makó Ferenc 4.dan Aikikai
  • 11.15-11.45 A kés technikái Kiss Attila 4. dan Aikikai
  • 11.45-12.15 Életünk ritmusa (1# Jo kata) Molnár János 5.dan Aiakr
  • Szünet: Pizza ebéd és Aiki-kosár mérkőzések
  • 15.00-15.45. Aikido, mint a hajlékonyság útja Békési Péter  3. dan Aikikai
  • 15.45-16.15 Támadások végrehajtása és fogadása Kárpáti Gábor  4. dan Aikikai
  • 16.15-16.45 Aikido, uke-dori szerep felcserélés Megyesi Gábor 4.dan Aikikai
  • 16.45-17.15 Alkalmazások, pisztoly feszültsége Palotás Zoltán 4.dan Aikikai

Helyszin: Kannagara dojo, Budapest, IX., Kinizsi u. 1.

Részvétel: 2010 Ft

További edzőtáborok a szezonban

Programajánló az őszi szezon második felére:

  • 2010.11.26 – 2010.11.27 HBSE Nyílt Aikido Tábor
  • 2010.12.18 – 2010.12.19 HBSE évzáró kurzus és kyu felkészítő
  • 2011.01.04 19.30 – 21.30 HBSE kyu felkészítő
  • 2011.01.28 – 2011.01.29 HBSE Farsangi kurzus és kyu vizsga

A novemberi tábor két tekintetben is rendhagyó lesz. Egyrészt a pénteki edzés a szokásokkal ellentétben nem csak “yudansha” (azaz csak dan fokozattal látogatható), hanem mindenkinek szól, másrészt bár alapvetően HBSE rendezvényről van szó, most hangsúlyozottan nyitott a tábor, azaz minden aikidokát szeretettel várunk. Update: megjött a részletes kiírás. Amiből sajnos kiderül, hogy a pénteki edzés mégiscsak “yudansha only”.

A decemberi évzáró (karácsonyi, születésnapi (no, kinek a szülinapja volt december 14-én?), ahogy tetszik) edzőtábor utánra szervezhetnénk egy kellemes sörözést, vacsorát, beszélgetős estet.

Az őszi szezont lezáró vizsga mostantól nem decemberben, hanem január végén lesz. Így biztosítható, hogy kb. ugyan annyi idő jusson a felkészülésre mindkét félévben.

Megváltozott képességűek

Már többször felmerült bennem, bennünk, hogy néha olyan témákról is lehetne bejegyzés, ami nem vagy nem szorosan kötődik az aikidohoz. Ez most egy ilyen.

Szerencsés emberként olyan munkahelyen dolgozom, ahol időnként lehetőségem van egy-egy a munkámhoz nem kapcsolódó projektben is részt vennem, vezetnem. 2009-ben ilyen volt számomra a „Befogadó Munkahely” kezdeményezés elindítása.

Continue reading ‘Megváltozott képességűek’

Pietro sensei nem tud jönni a pécsi edzőtáborra

A szervezők levele:

Sziasztok!
A mai nap azt a rendkívül szomorú hírt kaptuk Olaszországból, hogy Pietro sensei sajnos nem tud eljönni a hétvégére meghirdetett pécsi edzőtáborra.
Miután felocsúdtunk az első sokkból a következőt találtuk ki Pietro sensei “tanítványaival” és a honi vezető mesterekkel konzultálva:
Átszervezzük a tábort a Vicenzai Dojo találkozó mintájára. Az edzéseket az eredeti kiírásnak megfelelően megtartjuk úgy, hogy a következő mesterek fogják azokat vezetni:

Marchesano Roberto 5. Dan
Albanese Antonio 5. Dan
Márton Imre 5. Dan
Molnár János 5. Dan

A pontos edzésbeosztást majd pénteken tudjuk elkészíteni.

Mivel nagyon sokan – az ország minden csücskéből – erre az edzőtáborra szánták a hétvégéjüket (esetleg családostul, barátokkal) az időponton nem változtatunk (az elkötelezettségek miatt igazából nem is nagyon tudnánk).

Az eredeti kiírástól való eltérés miatt azonban a tábor részvételi díjai a következőképpen alakulnak:

  • ha valaki a fentiek miatt visszamondja előzetes regisztrálását természetesen az általa befizetett összeget visszatérítjük. Ehhez kérjük egy nevet, befizetett összeget és egy cél számlaszámot küldjetek el email-ben.
  • azoknak, akik már regisztráltak és részt is vesznek a táboron az előregisztráció díjába beszámítjuk a szombati bankett költségét (2000 Ft), így azon ingyen vehetnek részt.
  • akik nem előregisztráltként vesznek részt az egész programon azoknak a teljes díj 6000 Ft.
  • akik nem az egész programra jönnek az edzések díja egységesen 2000 Ft/edzés.

A fentiek ellenére remélem sokan megtiszteltek minket jelenlétetekkel és egy kiváló edzőtábort tudunk lebonyolítani a hétvégén.

Sportbaráti üdvözlettel:

Veres Balázs

Mi minden esetre megyünk. Találkozó negyed háromhor az Árpád hídnál.

Őszi szünet

Jövő héten nincs edzés őszi szünet miatt!

A szünet előtti utolsó tanítási nap: október 29. péntek; a szünet utáni első tanítási nap: november 8. hétfő

Következő edzés: Nov. 8 hétfőn!