Monthly Archive for March, 2011

Nyári HBSE tábor Günther Stéger vezetésével

Letölthető kiírás: 20110712-17_Gunther_Tata

Anatómia az aikidoban 1. rész – Csontrendszer

Mindig megrökönyödve veszem tudomásul, hogy a biológia oktatása mennyire különös képet fest kis hazánkban. A diákok mindent megtanulnak a harasztokról, az egyszikű és kétszikű növényekről és a zöldszemes ostorosról, de arról az égvilágon semmit nem tudnak, hogy saját testük, melyben nap, mint nap élnek, hogyan épül fel, miként működik. Pedig a biológia oktatásának – véleményem szerint – ez kéne, hogy legyen az elsődleges feladata.

Mi, akik egy bizonyos mozgáskultúrát, az aikidot gyakoroljuk, ezt a bonyolult szerkezetet működtetjük. Nagyrészt anélkül, hogy tudnánk mi történik benne. Ezért gondoltam arra, hogy indítok egy sorozatot melyben mindenki számára érthetően próbálom ábrázolni az emberi test felépítését és működését. Közben időről-időre megkísérlem összefüggésbe hozni az aikidoval. Félreértés ne essék: ez nem egy tanulmány, melyben leírom, hogy miért működik az aikido. Ez csupán egy kis ismeretterjesztés, mely számomra is legalább annyi felfedeznivalóval jár, mint számotokra. Vágjunk hát bele!

Continue reading ‘Anatómia az aikidoban 1. rész – Csontrendszer’

Farsangi aikido kurzus Molnár János vezetésével

Mindig különleges alkalom, amikor technikai vezetőnk, sensei Molnár János, hétvégi kurzust tart, hiszen sajnos nem gyakran jelenik meg nagy nyilvánosság előtt. A hangulatot és a színes technikai palettát, mint mindig, János most is biztosította egy délelőtti, és egy délutáni pusztakezes edzéssel, valamint aiki-jo (bot) és aiki-ken (fakard) gyakorlatokkal.

Az edzések mindenki számára hoztak tanulságot, hiszen János üzenete mindenkire egyaránt érvényes:

Bármit is csinálsz, szépen csináld!

Ne rontsd el a tartásodat azért, hogy sikerüljön egy technika! Csak a tartás számít, semmi más!

Ne görcsölj, hogy jó legyen, ne félj hibázni! A hibáid tesznek egyedivé, emberivé.

Mindennek hatására pedig egy bámulatosan könnyed és vidám légkör szállta meg az edzőtermet, amiben jó érzés volt benne lenni, a többiekkel együtt edzeni. Ez a mi aikidonk, egy olyan aikido, ami a szépségről szól. Ezt a szépséget pedig tovább vihetjük nem csak az edzésekre, hanem a hétköznapi életünkbe, a mindennapjainkba.

Mindig különleges alkalom, amikor Molnár János hétvégi kurzust tart. A kurzus után pedig mindenki könnyű szívvel mehetett vizsgázni, hiszen megtanultuk, hogy csak a tartás számít, semmi más.

Még egy kyu vizsgán is.

ps.: Krisztiánnak pedig gartula a szép vizsgához! madjoe