Az évad első kyu felkészítője április 23-án hattól a Kinizsi utca 1-ben a Kannagarában lesz.
Ennek kapcsán gondoltam megosztani veletek néhány gondolatot a vizsgákról, a vizsgára való készülésről. Most a jelenlegi helyzetet és “szokásjogot” próbálom bemutatni, hogy jó-e egyáltalán a vizsgarendszer vagy nem az majd egy másik poszt témája lehet.
Alapkövetelmények aikido kyu vizsga előtt:
A nálunk vizsgázók mind HBSE-tagok, akik rendelkeznek MAKSZ tagsági könyvvel is. Kyu vizsgára az bocsátható, akit saját HBSE instruktora (esetünkben én) arra javasol, de azért általánosan:
- Elvárt a vizsgázótól, a megcélzott fokozat technikáinak és elveinek alapvető ismerete.
- Elvárt a vizsgázótól, a vizsga során szükséges fizikai felkészültség és állóképesség.
- Elvárt a vizsgázótól, hogy részt vegyen egy a szezonban rendezett kyu felkészítőn.
- Erősen ajánlott a vizsgázó számára az aktív részvétel a HBSE által rendezett edzőtáborokon.
A vizsgázó instruktora felmentést adhat az egyes (vagy akár az összes) kritérium alól, de nem szerencsés és előre mutató, ha egy instruktor gyakran vagy ok nélkül ad ilyen felmentést. Ha úgy érzed, túl korai még neked a vizsga, szólj nekem. Ha úgy érzed, érett lennél már a vizsgára, szólj nekem. Mindkét esetben gondold azonban végig, hogy azért jársz hozzám edzésre, mert ez egy olyan dolog, amihez jobban értek, mint te.
Felkészülés aikido kyu vizsgára:
Minden évben tartunk két szezonzáró kyu vizsgát, egyet júniusban, egyet pedig farsangkor. A HBSE minden szezonban tart kettő vagy három kyu felkészítő foglalkozást a vizsgák előtt. A felkészítőkre a vizsgázó szezononként egyszer háromezer forintot fizet ezért az összes felkészítőn részt vehet.
A kyu felkészítő foglalkozásokon a leendő vizsgázók több instruktor bemutatásában veszik át a fokozat alapvető technikáit és elveit, mialatt megismerkedhetnek és dolgozhatnak egymással, így a vizsgán kisebb a lelki terhelés és nem éri őket meglepetés. Az a vizsgázó, aki nem vesz részt a felkészítőkön nem csak magának, hanem vizsgapartnerének is megnehezíti a vizsgázást! A kyu felkészítőkön való részvétel alól ezért felmentést adni szerintem határozottan nem javasolt, a háromból egyszer, de inkább kétszer próbáljatok meg ott lenni.
Nekünk instruktoroknak pedig jó lehetőséget ad a felkészítő, hogy felmérjük, merre halad a közös vonal, illetve megtapasztalhatjuk oktatói munkánk eredményét dojo-közi összehasonlításban is. Jó lehetőség ez továbbá az alacsonyabb fokozatú danosoknak is, hogy rendszerezzék az eddig megtanultakat.
Aikido vizsga:
A mi aikido vizsgáink leginkább arról szólnak, hogy megmutathassátok egymásnak, nekünk, és a meghívott vendégeiteknek, hogy milyen jók vagytok. A vizsgabizottság első sorban azt keresi munkátokban, hogy mire tudja megadni nektek a fokozatot.
A vizsgabizottság lehetőség szerint három főből áll, akik a HBSE dan fokozattal rendelkező instruktorai és vizsgabizottság vezetője minimum 4. danos.
Lehetőség szerint az év közben megrendezett kyu felkészítők vezetői részt vesznek az általuk vezetett fokozatok vizsgáztatásában.
A vizsgára szólítás a hibátlanul (!), olvashatóan (!!!) kitöltött vizsgalapok alapján történik.
Számítsatok arra, hogy a vizsgáztatók törekszenek arra, hogy lehetőség szerint egy dojon belüliek ne kerüljenek párba, továbbá, hogy a páron belül túlzott fizikai különbség ne legyen. De természetesen legyetek mindig mindenre felkészülve.
A vizsgán mindig az először szólított vizsgázó az első tori!
A vizsga folyamán a vizsgázók a bizottság által kért technikákat mutatják be. A bizottság a vizsgaanyagot tetszőleges időzítéssel kéri, mialatt hangsúlyt fektet a vizsga dinamikájára, a fokozat kiemelt technikáira és a három alaptechnikánkra (ikyo, iriminage, shihonage). A bizottság a vizsga folyamán kiemelt figyelmet fordít az uke munkára és a támadásokra. (és ha valamit még külön az alkalomra megbeszélünk, akkor arra is)
A vizsga után főleg a magasabb fokozatokra vizsgázóknak illendő és ajánlott a vizsgabizottság személyes véleményét kikérni a vizsgán nyújtott teljesítményükről. :) A bizottsági tagoknak ilyenkor persze illendő nem megzavarni az ünneplést és az örömöt, így ne lepődjetek meg a kedves, de nem túl informatív válaszokon, az instruktorok utólag részletesen megbeszélik, hogy ki hogy szerepelt, így az infó rajtam keresztül visszajut hozzátok.
Most pedig, hogy már tudjátok, mire számítsatok: edzésre fel!
0 Responses to “Kyufelkészítő!”