Kezdődik a 2010-es őszi aikidós szezonunk!
Első edzés: szeptember 2-án csütörtökön!
Mindenkit várok szeretettel, már az első alkalmon is. Készüljetek a szokásos az évadnyitó fényképezésre! A jelenlegi tagok mellett idén -mint mindig- várjuk sok szeretettel az új érdeklődőket, az újrakezdőket is.
Kicsit megújult a honlap. Megpróbáltam tanult kollégák tanácsai alapján látogatóbarátabbá tenni. A bejegyzések már “lájk”olhatóak, “share”elhetőek, meg egyebek is. Kérlek tényleg shareljétek meg lájkoljátok, hogy minél több emberhez eljuthasson a tartalom. Ha van időd, kedved és segíteni szeretnél a klubnak, akkor hirdesd is, ahol lehet a következő linkkel: http://kigarukai.aikido.hu/tagfelvetel/
Másik potenciális megjelenési felületünk a plakát. Célunk, hogy egy kilométeres körzeten belül minden oktatási intézményben legyen plakátunk.
Egy iskolában tartjuk az edzéseket, mégis nagyon kevés edzőtársunk jött ebből az iskolából. Kérlek, adjatok ötleteket, hogy hogyan tudjuk erősíteni a radnótis jelenlétünket.
Várható programok őszre:
http://hbse.budo.hu/hu/calendar.html
2010.09.24 – 2010.09.26 Nyíregyházi kurzus – Molnár János
2010.10.08 – 2010.10.09 Kaposvár Aikido kurzus – Molnár János
2010.10.21 – 2010.10.23 Giampietro Savegnago kurzus, Pécs
2010.11.26 – 2010.11.27 HBSE kurzus, Budapest
2010.12.17 Yudansha edzés – Molnár János, Bp.
2010.12.18 – 2010.12.19 HBSE évzáró kurzus és kyu felkészítő, Bp.
2011.01.04 HBSE kyu felkészítő, Bp.
2011.01.28 – 2011.01.29 Farsangi kurzus és kyu vizsga, Bp.
Találkozunk, találkozzunk a tatmin!



0 Responses to “Idénykezdés: 2010 ősz!”