Bizton állíthatom, hogy eddigi három edzőtáborom közül, ez a 2010-es tápíósági volt a legjobb, legemlékezetesebb.
Június 30-án, reggel, már tűkön ülve vártam, hogy végre elindulhassak, hiszen a tiszamogyorósi és a tavalyi tápiósági táborok után már tudtam mire számíthatok. Minden készen állt, úgyhogy neki is vágtam, irány az ismerős gyülekezési pont, a Hősök tere melletti parkoló! A találkozó és az oda út is eseménytelenül telt, csak Petire kellett várni ötvenünknek fél órát, hogy aztán közölje velünk, hogy Őt az apja viszi kocsival. Püff neki! Sebaj, kapott tőlünk eleget a későbbiekben.
A szállás nem változott. Ez pozitív és egyben negatív is. Nekem alapvetően semmi bajom nem volt a szállással. A lerozzant kórházi ágyak kicsit csökkentették a nívót, meg aztán tízen voltunk egy szobában. Mindez nem okozott volna gondot, feltéve, ha tízből hatan nem horkoltak volna úgy, mint egy grizzly medve a legmélyebb téli szunyókálás során. Ezt kiküszöbölendő, inkább kocsmáztunk, mint aludtunk, és a nap többi részét sem töltöttük a szálláshelyen.
Miután lecuccoltunk, kényelmesen megebédeltünk. A kaja kifejezetten jó volt, jobb, mint az eddigiek. A levesek nagyon ízletesek voltak, a fő fogások pedig egyszerűek, de laktatóak és olyanokat választottak, amiket úgy általában mindenki szeret (pl. paprikás krumpli, vagy sült csirkecomb rizzsel). Szóval értékeltem, hogy a szállásadóink fejlődőképesek ezen a téren.
Rövid sziesztát követően nekiláttunk az első edzésnek, melynek során Kis Gábor közölte velünk a jó hírt (mely szerinte egyben a rossz hír is volt), hogy a koncepciót tekintve az egész edzőtábor során az alapok kerülnek terítékre. Én inkább hajlamos voltam ezt az információt a „rossz hír” oldaláról megközelíteni, húztam is a számat. Hozzátéve, hogy jogtalanul, mert egy nagyon izgalmas, játékos, érdekes élményekben gazdag tartalmat sikerült összehozniuk az edzőknek (KisGábor, madjoe, KisAtti, Béki). A tavalyi alapvetően fizikai edzésekkel ellentétben, idén az alaptechnikákkal, a lépésekkel, a tér-idő használatával foglalkoztunk. Megtudhattuk, hogy habár minden ember kicsit a saját szemszögéből nézve hajtja végre a technikákat, végül mind ugyanoda jutunk el, valamint megismerhettük, a kezdő tanto használatot és az Aikido fizikáját is. (Ezt továbbgondolva a jövő évi terv lehetne a lebegés :-) ) Ahogy azt eddig megszokhattuk, Kis Gábor ismét tartott fakultatív földharc foglalkozásokat az arra affinitást érzőknek. Sokan pedig éltünk a lehetőséggel és a foci, illetve a kosárlabda mellett adtuk le a voksunkat.
Az eseményeket egymásba illesztő kötőanyag természetesen a sör volt! Nem kis túlzással állíthatjuk: edzés előtt, edzés után, étkezés előtt, étkezés után, étkezés közben, majd az esti kocsmázás előtt még egy kis sör, csak, hogy meg legyen alapozva a további sörözés. Először a bejáratott helyre mentünk, ahol még a WC-n is van wifi, majd amikor a kedves kollégák felfedezték, hogy a közelebbi italmérő helyen dolgozik Juci, a kiemelkedő szépségű pincérnő, azt nyilvánítottuk törzshellyé. Az általánosan jó programot és hangulatot, olyan üde színfoltok tették még emlékezetesebbé, mint a tavalyról már ismert cegléd-berceli aqupark, a Honey Dance-es lányok táncprodukciója, no és persze a karaoke, ami elmaradhatatlan az aikidos események kapcsán. Újdonság volt, és számomra pozitív csalódás Szabó Leslie fellépése, aki nagyon szerényen, egy szál gitárral a kezében egy kellemes, közvetlen hangulatú, humorral fűszerezett zenés estet tartott nekünk.
Oldalakat lehetne még írni. Kezdve a szakadva röhögős csocsó partikról, a kosárlabda meccsen át, amikor madjoe beállt és rögtön egy laza alhasi lökettel két méterrel odébb taszított, egészen addig az agydurrantós estéig, amikor alacsonyan szálltak a fárasztóbbnál fárasztóbb poénok.
Véget ért az edzőtábor, és én nehéz szívvel raktam be a bőröndbe az összehajtogatott gi-met. Vigasztalásul megkaptam a tanítást: „A lányok hajkurászását hagyjuk meg a kocsmai alkalmakra, ott nem csak, hogy lehet, hanem kötelező is, viszont edzéseken legyünk inkább hakamásokkal!”.
Úton hazafelé Gergő kocsijában ültem Dáviddal, Petivel és Csanáddal, a fülembe bömbölt a Nigthwish, közben pedig arra gondoltam, hogy „nem! nem! nem akarok hazamenni, nem akarom, hogy vége legyen, ezt az életmódot akarom folytatni egész nyáron”!
Milyen is hát a jó aikido edzőtábor? Ilyen, mint ez!
Jövőre nem elégszem meg az öt napos kiruccanással, egy egész hetes edzőtábort akarok! :-)
0 Responses to “Egy aikido edzőtábor margójára!”